Gyógyíthatatlanul „vallásosak“ vagyunk.

Minden kultúrában számtalan próbálkozás van arra, hogy a békesség utáni vágyunkat Istennel csillapítsuk. A világvallásokban a keresés a Napra, Holdra és csillagokra irányul; a földre, tűzre, vízre, a fa, kő és fém képeire; halakra, madarakra és más állatokra. Számtalan istenhez és szellemiséghez imádkoznak az emberek. A mi látszólag felvilágosult világunkban is hamar istenné tud válni a pénz, a szerelem. Körülnézek, de nincs senki, nincs ezek között egy sem, aki tanácsot adott volna, akit ha megkérdezek, megfelelt volna. Íme, semmik ők mindnyájan, semmit érő a cselekedetük, bálványuk pedig csak szél és hiábavalóság. (Ézsaiás 41,28-29)

Lektion8 KircheA vallásosság nem tudja a bűnöket eltörölni.

A vallási közösségek feladata, hogy segítsenek az embereknek az Istennel való kapcsolatukat rendezni. Amikor azonban a saját erőfeszítéseinket kérik ehhez, minden hiábavaló marad. Azért van ez így, mert a legjobb vallásos élet is hiányos élet, ezért Isten előtt elégtelen. Isten tökéletességet vár el. Emberi és vallásos teljesítmények által (legyen az keresztelés, áldozás, konfirmáció, istentiszteletek látogatása, imádkozás, erőnk és időnk odaszánása, bibliaolvasás vagy hasonlók) egy bűnt sem lehet eltörölni.

Jó cselekedetekkel nem egyenlíthetjük ki a rosszakat.

Ha Istennel helyes viszonyba szeretne kerülni, akkor bízzon Jézus Krisztus ígéretében: Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék. (Efézusi levél 2,8-9)

A vallásosság nem változtatja meg a bűnös természetünket.

A viselkedésünk nem a tényleges probléma, hanem csak tünet. Ha a templomba megyünk vagy más keresztyén összejövetelen veszünk részt, talán jobban érezzük magunkat. De ez nem változtat a tényleges állapotunkon. Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. (Jób 14,4)

Nagyon jó – de nem elég.

Istentiszteletet látogatni, Bibliát olvasni nem rossz dolgok. Sőt helyes dolog istentiszteletre járni, Bibliát olvasni és imádkozni. Isten is erre kér bennünket, hogy tegyük ezeket. De a szokások nem tesznek bennünket keresztyénné.

Mind a 12 leckét ingyenesen letöltheti a Letöltés menüpont alatt PDF-dokumentumként.

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok