Sok mindent lehetne Jézusról mondani. Lehetne csodálatos tetteit, példaértékű életét említeni. A végén azonban minden bibliai kijelentés a halálában és feltámadásában csúcsosodik ki. Mi olyan különleges ebben, hogy a Biblia ilyen nagy hangsúlyt fektet ezekre az eseményekre? A válasz így hangzik: Helyettünk halt meg, a mi bűneink terhelték, ezáltal mentett meg minket.

Lektion10 Herz kleinJézus helyettünk halt meg.

Isten szent személye előtt minden bűnös reménytelenül elveszett. Ennek az az oka, hogy Isten minden bűnre a megérdemelt büntetést kívánja. Ahelyett azonban, hogy elítélt volna a bűnöst, a Bibliában egy megdöbbentő kiútról olvashatunk: Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. (Róm. 5,8)  Ezt a csodálatos tettet Isten Fia önként vállalta értünk. A helyünkre lépett, hogy a tartozásunkat kifizesse. Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen. Halálra adatott ugyan test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. (1. Péter 3,18)  Ebben mutatkozik meg Isten szeretete.

Jézust a mi bűneink terhelték.

Itt láthatjuk Isten szentségét. Krisztus halálában nem volt semmi hiba. A bűnök büntetését teljesen és egészen ki kellett fizetnie. Jézus a legszörnyűbb kínokat szenvedte el. A kereszten függve ezt kiáltotta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?“ (Márk 15,34)  Ebben a szörnyű pillanatban Isten, az Atya elfordult az Ő szeretett Fiától. A Fiúnak át kellett élnie az elhagyatottságot. Amikor Jézus a helyünkre lépett, minden bűnünkért Ő lett a felelős, mintha Ő követte volna el azokat.

Jézus a mi szabadulásunk miatt halt meg.

Azzal, hogy Isten a harmadik napon feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, igazolta, hogy az Ő helyettünk bemutatott áldozatát teljes engesztelésként elfogadta. A szentség Lelke szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. (Róm. 1,4)  Ezzel lett elkészítve a teljes megbocsátás alapja mindenki számára, akik egyébként örökre a pokolba rekesztve maradtak volna.

Hogyan érinti ez az egész Önt? Hogyan rendezheti viszonyát Istennel? Hogy lesz Krisztus az Ön személyes Megváltója?

Mind a 12 leckét ingyenesen letöltheti a Letöltés menüpont alatt PDF-dokumentumként.

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok